

A név sokat mond mindazok számára, akik az IDM, ambient és egyéb lassabb ütemek világában szeretnek kalandozni. Esa Ruoho egy fiatal finn zenész, aki 1999 óta jelentet meg évről-évre lemezeket. Kiadói között szerepel a híres Merck és a U-Cover. Saját megítélése szerint zenéjére hatással van többek között Aphex Twin, a Boards of Canada és a Plaid. Esa először látogat el hazánkba és egy sajátos vetítéssel összekötött koncerttel készül a magyar közönségnek.




A kísérleti elektronikus zene nemzetközileg is elismert hazai képsviselője. Ennek ellenére fellépéseinek száma kevésnek mondható. Egyedi "Tigricsrobis" hangzásával méltán emelni fogja az est hangulatát.




A hazai közönség számára általában ismeretlen a két magyar zenész. Pedig külföldi netlabeleknél több alkalommal is jelentek már meg zenéik. Ezért az est folyamán bemutatkozási lehetőséget kapnak.


Az esténk koncepciója a kísérleti jelleg. A két jól ismert külföldi és hazai (Lackluster és Tigrics) előadó mellett, olyan két magyar fiatal zenésznek (Dreza és Nick Otheen) nyújtunk bemutatkozási lehetőséget, akik korábban nem mutatták be egyedülálló zenei képességeiket.
Ezen alkalomból a Sirály pincéje teljesen új külsőt kap majd, szőnyegekkel, falbeborítással, vetítéssel (The Neon Edge) és teljes chill hangulattal. A hangulatért a Csipancsap csoport felel.
Figyelem, pontos kezdés! Kapunyitás 20:00-kor.
Belépő: 1500 HUF
Támogatók: